2017. október 31., kedd

Viktor! Nyugodj meg, neked már örökre ennyi!

Vergődik az ellenzék, gátlástalanul járatja le a DK az MSZP-t, a Botkát kiiktató Gréczy Zsolt egyenes adásban buktatatja meg immár a második MSZP-s miniszterelnök jelöltet, az MSZP egyik vezetőjét.

A feladat végrehajtás alatt van, a kérdés csak az, ki adja a megbízást, kiszabja meg, hogy hol a határ? Valami ócska játék, vagy tudatos bosszúállás, vagy csak egyszerűen a jelenlegi hatalom bebetonozása? Kérdés nincs, mert minden nap mást lehetne kérdezni, oly értelmetlenül és céltalanul, hogy az már fáj.

Az MSZP elnöke oly mértékben teljesít a DK elnökének, hogy az már a Fidesznek is árt!

A Viktor ezt már nem akarhatja, hiszen neki erős, értelmes, de kisebbségben lévő ellenzék kell, mert csak így tudja kézben tartani a saját pénzre éhes siserahadát.

Van egy hatalom, amely talán már magától is szabadulna, fogva tartja az országot, eszközöket nem válogatva nyomasztó gazdagságra tett szert, amely gazdagság már önmagában is kockázatot rejt. A köz tulajdonát sosem vitték még el ily' mértékben, ennyi ember, szervezet, szeme láttára, és ennek ellenére még mindig egzisztálnak, és vélhetően fognak is.

Mi a titok?

Olyan pofon egyszerűnek tűnik, ha lecsupaszítjuk a rendszert, hogy már hihetetlen. Az élet nem ilyen, amilyennek látjuk, nem így osztja a lapokat, akkor vajon mi van, vagy vajon ki van, és ha van miért?

Bármennyire is töröm a fejem, csak három dolog jut eszembe, a hatalomgyakorlók tehetsége és az ellenzék tehetségtelensége, vagy az árulás.

Botka jó helyen kereste az árulást, az MSZP vezetésében, de nem jó embert talált meg, mert akit megtalált, annak nem volt érdeke a párt gyengülése, hiszen akkor ő is gyengült.
Az érdek az elnöknél és annál van, aki elnök akar lenni! Ők akarják Gyurcsányt, a közös listát, a két párt egyesülését!

A szavazók meg eldöntik, hogy ebből mire van szükség!

2017. október 27., péntek

Miért inkább Orbán, mint Gyurcsány?

Az igaznak tűnik, hogy Orbán leváltásával az ország majd 70% egyetért, de az is igaz, hogy ez a 70% nem kér a DK, MSZP, Gyurcsány, Molnár politikából!

Miért is kérne?

Az egykulcsos adó a pénzeseknél, pénzt hagyott, a pénzesek jelentős nyugdíj befizetéseket tehetnek, felső plafon nélkül, erősödött a nemzeti öntudat, a határon túliak sosem voltak ennyire kiszolgálva. Aki járja az országot rengeteg mozgó toronydarut lát, épül az ország. Megindult a bérek emelkedése, a munkába járás új buszokon, vonatokon történik, gombamód szaporodnak a P+R parkolók, kulturált körülményeket biztosítva a munkába járóknak. Oscar-díjas film készült állami támogatással, a Művészeti Akadémia hatalmas nyugdíj kiegészítéseket ad, épül az állatkert, a Városliget, új múzeumok, kiállítóterek készülnek. Az egyetemekről levették a PPP programok gazdasági terheit, szaporodnak a kollégiumok, új oktatási terek. Az ország kerítéssel körülvéve, nyugodtan aludhatunk, járhatjuk a világot, mi kellene még, hiszen úgy lehetsz egészséges, ahogy akarsz, vagy, ahogy tudsz, ha az iskola nem megfelelően tanítja, a gyerekedhez magántanárt fogadhatsz, nem kötelező az újságok megvétele a televízióban is azt a csatornát nézheted amelyikhez kedved van. Az internet szabadsága téged is szabaddá tesz!

Ehhez Gyurcsány mit tenne hozzá? Hazudná az egészségügyet! A kórházakat ő akarta eladni, bezáratta a Pszichiátriai Intézetet, a Szabolcs utcai kórházat, vidéki kórházakat, széfet adott műszer helyet! Jönne a megszigorítás, az adók emelése a pénzed átvándorolna az államtól a bankárok zsebébe, a gázszerelő helyett jönne egy másik gusztustalan majom, a többkulcsos adórendszerrel, rendesen lefosztanának, a stadionok kigazosodnának, a sportklubok bezárnának, nem lennének világversenyek, és Putyinnak sem lenne kedves embere. Paks így is úgyis megépülne, csak mások próbálnák ellopni azt amit, ellehet. Hallgathatnánk, hogy ellehet menni az országból, meg az öregedő feleségekkel kapcsolatos hím soviniszta dumákat, lenne néhány bejelentés, hogy ki a meleg és ki nem, az egyházak meg elesnének az extra iskolatámogatástól, tehát azonnal belépne a Gyurcsányi káosz!

Jöhetne az újabb nyócévezés! Gréczy Zsolt bearanyozná az egünket, minden mező zöldebb lenne, csak a kórházak rekonstrukciója állna le, s közben ugyan annyian halnának meg fertőzésben!

Hát ennél még Orbán is jobb pedig hányingerem van, ahányszor látom, azonban Gyurcsánytól hánynom is kell, ugyan úgy mint a kedves népnek!

Gyurcsány, Marton László stílusban bánt el az MSZP-vel!

Molnár Gyula, Kunhalmi Ágnes, Mesterházy Attila, akik részesei a folyamatnak, az MSZP felszámolóivá váltak!

Az MSZP vezetése mocskos módon kiárusította a pártot Gyurcsánynak! A nyerhető helyek elosztása 50-50%! Gyurcsány ugyan nem tudott kilépni a hagyományos 70-30%-ból, mert ez lett az arány globálisan az egyéni képviselőkről, a 70-30 látszólag méltányos döntés!

Azonban ha a nyerhető helyek arányát vizsgáljuk, akkor az arány 50-50% különösen túl súlyozva Budapesttel.

A megállapodás azt jelenti, hogy az MSZP vezetése gyakorlatilag eladta a pártot Budapesten és megágyazott Gyurcsány ellenzéki hatalomátvételének, ezzel együtt minimum nyolc évre, Orbán vagy a Fidesz hatalomban maradásának.

Az MSZP mostani morális és gazdasági állapotának felelőse Gyurcsány Ferenc, aki maga mondta el, hogy folyamatosan megtévesztette az ország teljes lakosságát, a balos és liberális választókkal együtt!

A beállt következmények elsöpörték az SZDSZ-t, és térdre kényszerítették az MSZP-t.

A már térden lévő MSZP megalázása, Marton László módszerével történt, a különbség csak annyi, hogy ez nem molesztálás, hanem vágy volt az MSZP vezetői részéről!

2017. október 24., kedd

Gyurcsány az ünneppel megkezdte az MSZP ledarálását!

Az MSZP az LMP és a DK kivételével az összes kispárt a történelem selejtje!
A rendszerváltás emblematikus ünnepén, október 23-n nem az elmondott beszédek jelentették az ünnep üzenetét, hanem az ünnepi eseményeken jelenlévők összetétele, elszántsága.

Az egyértelműen látszik, hogy a magyar társadalomnak elege van a most kialakult politikai helyzetből és erről a lábával szavazott.

A demokratikus ellenzék szimpatizánsai meg sem mozdultak, a kormány hívei és megfizetett tapsolói pedig hajlandóak voltak buszra szállni, hogy legalább a tömeg imitációját előadják.
Az ellenzék szerint forradalmi helyzet alakult ki, a forradalom nem ismeri a meteorológiát, 1848 március 15-n hideg szeles esős nap volt, a tömegek elmentek a forradalom eseményeire. Petőfi sem mondta vissza a fellépést a Nemzeti Múzeum előtt.

Az látható, hogy a magyar társadalom 70% nem kér Orbán kormányzásából, viszont ennek a 70%-nak az akaratát felfogó, befogadó és érvényesítő párt, vagy szövetség a magyar politikai palettán nem létezik.

A valóságban az ellenzéki térfélen három, szervezettel és szellemi kapacitással rendelkező politikai párt van jelen, az MSZP, az LMP és a DK, a többi a politika történet selejtje és része lesz a történelem szemetének.
Gyurcsány fellépése volt az egyetlen az ellenzék részéről, amely bármilyen vízióval, koncepcióval rendelkezett, ezt akkor is állítom, ha a véleményem az, hogy személye és az alázat hiánya az egyik legnagyobb mételye a magyar politikai közéletnek!

Azonban az látszik, hogy a DK az elkövetkezendő hetekben ledarálja az MSZP-t, ne csak politikai, hanem szervezeti rendszerében is, aminek következtében újra elő áll a 2010, 2014-s helyzet, a Fidesz vélelmezhető 2/3-a. Az ellenzék párt tagozódása lefedhetné a választók politikai igényét, azonban ehhez az kellene, hogy az MSZP valóban baloldali, a DK valóban liberális, az LMP pedig zöld legyen.

Jelenleg egyik politikai pártnak sincs a választó számára értelmezhető és elfogadható politikai karaktere!

Ez adja meg a lehetőséget Gyurcsánynak az MSZP-vel szemben, hogy ledarálja, nem észrevéve azt az egyszerű tényt, hogy ez által ugyan az ellenzék legnagyobb pártja lehet, de nem lesz képes sem rövid, sem középtávon váltópárttá válni.

Az MSZP jelenlegi karakter és tudás nélküli vezetése örül annak, hogy összefogást teremtett, miközben ezzel nem tett mást, mint elindította a terminális fázis idő programját.
Érdektelen és megbocsájthatatlan kampányidőszak elé nézünk, a választás egyetlen vesztese a magyar társadalom lesz!
Karcos Harcos

2017. október 23., hétfő

Kunhalmi Ágnes a hülyeségben verhetetlen!

Én leszek az utolsó, aki Orbán rendszere mellett kiáll, de abban az első, hogy az ellenzéki értelmetlenséget leleplezze!

Nem elég, hogy a megjött eső elmosta a maradék vágyat az ellenzéki demonstrációhoz, a magát demokratikus ellenzéknek nevező csoportosulás sejtgyűlés tartott Nagy Imre háza előtt. Kunhalmi merész húzással történelem hamisításba kezdett és a NER rendszere és a Sztálinizmus között egy általa észlelt párhuzamot vont, vélhetően azzal a szándékkal, hogy ez a Fidesz szavazótáborát mellbe vágja.

Szerinte 1956 harcosai, hősei szomorúak lennének, ha látnák, hogy mivé lett az ország és, hogy ami ellen harcoltak, az van most.
"A Fidesz és a sztálinizmus közötti hasonlóságok:
• korrupció,
• minden tönkretétele,
• lopás,
• elnyomó rezsimet működtetése.
Különbségek:
Az egy külső elnyomás volt, a mostani meg belső, fontos, hogy ez magyar nép számára világos legyen."
- írja az Index

Kedves Ágika, azt öntől megszoktuk már, hogy, vagy és hülyeségeket beszél, röhögcsél, hiányos a tudása, de ez a történelem hamisítás egy nagyon új dolog és vélhetően önt és azt aki írta, mást nem érdekel. Először is azért, mert a Sztálinizmus idején ilyen hülyeséget senki sem mert mondani, azért mert amit mond az így tételesen nem igaz az Orbán rendszerre, az ön párhuzama minimum sértő Sztálin rendszerére! A Sztálin rendszer a maihoz képest nem volt korrupt, a rendszer borzalmas károkat okozott morálisan mentálisan és fizikálisan családoknak egyéneknek, ez vitán feléül áll, és tönkre is tette őket, azonban az iparban teremtett is, a társadalomban valós és értékes mozgásokat indított el, a lopás sem a Sztálinizmus sem a Kádár rendszernek nem volt sajátja! Az elnyomó rezsim Sztálini rendszere azonban semmilyen szinten nem kompatibilis a Fidesz mai rendszerével. A külső elnyomás igaz volt, de ma amikor a választók 50%-a a Fideszre szavazna hülyeség Sztálin rendszerét emlegetni!

Az ön beszéde sokkal inkább hasonlít egy társadalmat nem ismerő politikus fellengzős vergődésére, aki akkorát akar mondani, hogy legalább egy újságban megjelenjenek a szavai.

2017. október 19., csütörtök

Az MSZP bedőlt a DK-nak, mint Mata Hari Vlagyimir Maszlovnak

Gréczy nem tisztázva magát perrel fenyegetett, az MSZP vezetése besz@rt és kirúgott egy embert!

Molnár Gyula sosem látott bravúrt hajtott végre, kiállt a gazdája, Gyurcsány érdeke mellett. Nem számít hogy az MSZP egy régi tagja látta Gréczyt, az sem számított, hogy Gréczy Szekszárdon volt, vagy nem, az sem számít, hogy az MSZP-tag szerint Fidesz vezetőkkel tárgyalt vagy csak beszélt, egy számít, hogy mint egy igazi magyar vizsla, Molnár egy füttyre ugrott. Az már csak egy rendszerbeli kérdés, hogy Molnár Gyula jóváhagyása nélkül kimehet-e egy ilyen sajtóközlemény. A borsodi pletykák szerint Molnár jóváhagyta a közleményt.
Amennyiben a fent leírtaknak köze van az igazsághoz, akkor következő kérdések tehetők fel:
  • Valóban volt-e Gréczy Szekszárdon?
  • Valóban találkozott-e a helyi Fidesz befolyásos embereivel?
  • Ha találkoztak, akkor tárgyaltak vagy csak egyszerűen beszéltek?
  • Valóban látta Molnár Gyula a sajtóközleményt?
  • Valóban nem érdekli az MSZP vezetését, hogy mi történt?
Az egész egy nevetségesen egyszerű ügy is lehetne, azonban Gréczy bírósággal fenyegetett, a bíróság lekérhette volna, hogy Greczy telefonja a cellainformáció alapján jár-e Szekszárdon. Vajon ezt előzte meg Molnár Gyurcsány parancsára?

2017. október 12., csütörtök

Mondjon le az árulás, a felelőtlenség és tehetségtelenség jelképe, Molnár Gyula MSZP elnök!

Amikor Botka lemondott azt gondoltam, lemond Molnár Gyula MSZP elnök is, hiszen a demokratikus játékszabályok ezt diktálták volna.
Molnár Gyula, mára már mélyebbre ment, mint az SZDSZ-t felszámoló Retkes Attila, hiszen Retkes egy tönkre ment pártot zárt be, számolt fel, azonban Molnár Gyula egy működő pártot tesz tönkre és kényszerít bele egy másik párttal történő felelőtlen együttműködésbe.

Retkes csak jelkép volt, Molnár Gyula azonban áruló!

Az MSZP kongresszusa, 292 küldöttjéből 280-n Botkára szavaztak ez 95,89 %, megszavazták a felvázolt programját.
Ezzel szemben Molnár Gyula Tarjáni Péterrel összefogva a kezdetektől azon dolgozott, hogy Botka Lászlót megbuktassa! Arra sem volt képes, hogy ezt titkolja.

Molnár Gyula:

  • nem hajtotta végre az MSZP Kongresszus döntését
  • hagyta és támogatta Kunhalmi Ágnes a kongresszus döntésével ellentétes, Botka buktatását célzó, politikai mozgását
  • titkos tárgyalásokat folytatott más párt vezetésével, Botka megbuktatásáról
  • a kongresszus döntése ellen cselekedve háttértárgyalásokat fojtatott, új jelölt keresése érdekében
  • szövetkezett Botka László megbuktatására, párton kívüli erőkkel és a párttól eltérő nézeteket vallókkal
  • az MSZP ugyan szűkös anyagi lehetőségeiből nem bocsájtott semmit Botka rendelkezésére

Az elképzelhetetlen, hogy az ország legsikeresebb baloldali polgármesterének tudatos politikai kivégzésének, a pártban ne legyen személyi következménye!

Az MSZP váltópárti jellegének utolsó koporsószegét Molnár Gyula azzal veri be, hogy az új helyzetben át adja más pártnak vagy pártoknak a miniszterelnök jelelölés lehetőségét.
Molnár Gyula, tudatosan próbál félrevezetni 800 000 – 1 000 000 millió szavazót, Botka buktatásának valódi okának elhallgatásával.
Molnár Gyula oly mértékben lejáratódott és bekoszolódott, hogy ki kell vonulnia, el kell tűnnie a közéletből!

A közelgő kongresszusnak elnököt kell választani, rendezni a párt belső helyzetét és csak utána lehet más pártokkal és civilekkel tárgyalni a jövőről és a parlamenti listáról.

Ma az MSZP megmaradt elitje megpróbál minél hamarabb bemenekülni egy kongresszus által jóváhagyott listába, nem a megoldást, hanem a kisstílű magánéleti megoldást keresve.

Nem lehet, hogy a párt sorsa, néhány politikus magánéleti problémájává alakuljon!